Bio

Hárman vagyunk, egyenként 100%-on. Ezt rólunk írták:

A formáció három DJ / Producer szoros barátságán alapszik, amely szó szerint nem ismer határokat. A 2010-es évben kiteljesedett csapat elég egyedi módon dolgozik a pultban.

A hazai klubokban Friend (Baráth Zoltán) és PinknoiZe (Pál Zoltán) közösen – B2B – pörgetnek. Igazi zenei meglepetést hordoznak magában minden éjszakán. A szettekben az elektronikus tánczene legjobb darabjai pörögnek a legelképesztőbb zenei trükkökkel, saját alapokkal és hangokkal színezve. Ha próbálnánk a végletekig egyszerűsíteni a dolgot, akkor egy egész estét átölelő Mash-Upot kapunk.

Az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a saját remixek és dalok készítésére. Több külföldi remixverseny pályaműve után jelent meg az első hivatalos hazai remixük is. A Splash – Tedd fel a kezed! című dalából készült 2013-as átdolgozásaik már az ország legnagyobb klubjaiban szólnak, az ehhez készült videóklipp pedig a zenei csatornákon is látható volt.

dL (Mészáros Dániel) az Egyesült Királyság fővárosából kapcsolódik be a produceri munkákba. A remek on-line összhang révén hamarosan megjelnik első saját daluk, amely remélhetőleg sok élménnyel gazdagítja majd partizókat.

Magyarországon és külföldön is számtalan helyen bizonyítottak már. Nevükhöz fűződik a HATásfok fesztivál 2010-es és 2011-es országos turnéja, a Coca-Cola Strandparty több évre visszanyúló vizi- és klub partijai, ahol az éjszakák mellett a napfényes medencés bulik szerelmesei tomboltak, 2012-től pedig már mindennapos fellépői voltak az EFOTT és a Balaton Sound és a Sziget fesztivál szinpadjainak is.

Szinte az összes kiemelkedő magyar DJ-vel dolgoztak már közösen. Munkájukról elismeréssel nyilatkozik például Karmatronic, Whiteboy, Szeifert, Sterbinszky, Maxim Kuznyecov, Spigiboy és a Stereo Palma is, hogy csak néhányat említsünk.

A zenék között egyaránt szerepelnek a slágeres darabok és az elektronikus fesztiválok himnuszai, de könnyed deep-es ritmusoktól a legjobb house zenékik bármit szívesen pörgetnek.

Az Ő véleményük egyszerű:

“Ha azt érzed, hogy az amit az embereknek próbálsz adni mosolyt varázsol az arcokra és sikolyt a torkokra, akkor már megérte!”